2014. július 3., csütörtök

Júniusi kedvencek


A júniusi kedvencek közé egyaránt bekerült újdonság és régi jól bevált termék is. Ha kíváncsi vagy rá,  melyek voltak ezek, kattints a továbbra. 


Astor Skinmatch púder
Évek óta ezt a púdert használom, amellett, hogy szuperül teszi a dolgát, még az összetevőlistája is nagyon szép - érzékeny/rosaceás arcbőrűek hahó! Nekem a jól bevált árnyalatom a "Nude" fantázianevet viseli, és a sárgás tónusú bőrömhöz is remekül illeszkedik. A képen is láthatjátok, hogy éppen eléggé fogyóban van, ideje sokadjára újravennem. Nem porol, viszonylag tartós, és egyáltalán nem kelt maszkos hatást. Ráadásul júniusban már azért túl kellett élni egy-két igencsak forró napot, ilyenkor a púderem életmentő tud lenni, volt, hogy csak ezt és szemöldökceruzát használtam. 

Miss Sporty Instant Lip Colour & Shine | 020 Candy Plum 
Ez az ajakrúzsceruza a Coty-tól kapott csomagocskámban lapult egy bordós, bogyógyümölcsszínű  társával együtt. Nagyon szeretem a ceruza formulát, pont kellemes átmenet a rúzs és a szájfények között. Az is tetszik, hogy vékonyabb, így precízen tudom a számat kifesteni vele - pedig általában gondot okoz, mert iszonyú pici a szám. :D Kicsit szárítja a számat, így muszáj mindig aláhidratálni.. a tartóssága sem kiemelkedő, az evés-ivást nem bírja - bár én még nem is találtam meg az igazi szájkencémet, ami túlélne egy-egy ebédet. Akkor mi nyűgözött le mégis ennyire? A színe! A színe, az valami gyönyörű! Kicsit neonos-pinkes beütésű lila, nyárra pont tökéletes árnyalat, az intenzitása pedig építhető. Így történt az, hogy az elmúlt hónapban csak ezt használtam az ajkaimra. Már előre félek, hogy mi lesz, ha elfogy. Felkenve sajnos nem készítettem róla képet, de itt megnézhetitek, hogy milyen.

Primark nyaklánc
Ezt a nyakláncot még a Primark-ban vettem Németországban. Már csak maga az emlék miatt is kedves nekem - mindig eszembe jutnak a kint töltött napok. Egyébként pedig remekül passzol mindenhez, az elmúlt hónapban sokat viseltem. A sima, egyszínű pólóimat is annyira jól feldobja.


Golden Rose Rich Color 69
A júniusi lakk-kedvenc nem egy homoklakk lett, hanem a Nailland-ből kapott Golden Rose-om. Ahogy az előző bejegyzésben - ITT - is írtam, tesómra bíztam a választást, és kíváncsian vártam, melyik árnyalattal tér haza, de nagyon jól választott. Féltem, hogy lesz ugyanilyen rózsaszínem, de nem is teljesen rózsaszín. Tökéletes nyári darab, és nem csak a színe, hanem a fedőképessége és száradási ideje miatt is. 

Rimmel Nail Nurse 14 Day Nail Rescue
Nos, ezzel a lakkal kissé kalandos a történetem. Mivel már a blogok csordultig voltak a Nail Rescue magasztalásával, és én épp a Müllerben voltam, ráadásul a kifutó akciós kosárkában volt még az akkor régi csomagolású lakkocska, meg is vettem. Hatalmas csalódás ért, ugyanis akárhányszor kentem fel, akár önmagában kúraszerűen, akár alaplakként, egyszerűen NEM akart megszáradni. Gyanakodni kezdtem, sosem panaszkodott erre senki, így valószínűleg a példányom selejtes lehetett. Azután megújult a csomagolás, a formula viszont a régi maradt a vélemények szerint, végül addig kerülgettem, amíg a dm-ben járva beruháztam egy újra. És milyen jól tettem.. hamar szárad, és tényleg iszonyú jól erősíti a körmöm, alaplakknak is használható. A lábamon van egy körmöm iszonyatosan beszakadva, viszont két réteg ebből, és gyönyörűen összefogja a törést.. :) 
A régi Nail Rescue-m pedig valószínűleg már romlott lehetett, ugyanis színe sem volt, és elég rég állhatott a drogériás neonfények kereszttüzében, de kivételesen nem bántam meg, hogy adtam egy új a Nail Rescue-nak.


Nektek mely termékek voltak a kedvenceitek júniusban?

13 megjegyzés:

  1. Az Astor SkinMatch termékcsaládjából nekem az ecsetes korrektor a nagy kedvencem :) Nyakláncom pedig ugyanilyen van, csak a fekete kövecskék fölötti rész rózsaszín..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ú az a nyaklánc is nagyon szép lehet, én Ebayen nézegettem még hasonló, színes verziókat. Lehet veszek is majd egyet.. :)

      Az Astor korrektor mennyire fed? Erősen vagy csak közepesen? Még csak a púdert próbáltam a kollekcióból, de ha van ilyen jó, akkor lehet megpróbálkozom majd vele.

      Törlés
  2. A nyaklánc nagyon tetszik!
    Én is szeretek ilyen jellegű emlékeket venni, mert gyakran használom őket és szívesen gondolok az itt-ott eltöltött napokra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. :) Én is pont erre gondoltam. Bár képeslapot is mindig veszek, de az azért nincs ennyire szem előtt.. :)

      Törlés
  3. Nagyon szép a nyaklánc és a körömlakk színe is jó :) a Miss Sporty rúzsceruzából pedig nekem a korallos árnyalat tetszik nagyon-nagyon :D

    http://thebeautyandglamourblog.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) A rúzsceruzából nekem ez a világos lilás a kedvenc, de lehet csak addig, amíg ki nem próbálom a többit. :D

      Törlés
  4. Hű de szép színe vannak a Golden Rose lakknak, pont most kaptam egy hasonló színű essie-t a Pixiboxban, de még nem kentem fel :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Kíváncsian várom a tesztedet róla - remélem lesz-, hogy mennyire hasonlítanak! :) Kicsit sajnálom is, hogy lemaradtam a nyári boxokról, jó cuccok voltak bennük.

      Törlés
  5. Tényleg gyönyörű színe van a Golden Rose lakknak!:)) A nyaklánc pedig Csodaszép!:) xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) A minősége is nagyon jó, tényleg, ha szeretnétek egy ilyen színt, a Golden Rosen jó választás ^^

      Törlés
  6. Nagyon jó ez a nyaklánc már a blogger talin is mondani akartam, csak szerintem elfelejtettem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaj köszi. :) Tényleg, akkor is ezt viseltem, mint körülbelül minden harmadik nap júniusban. :D

      Törlés
  7. A rúzsceruzát én is megvettem, kíváncsi leszek rá, a színe nagyon tetszik, bár nekem a 011-es árnyalat van meg :) A nyaklánc gyönyörű.

    http://beautyfromregi.blogspot.hu/

    VálaszTörlés