2011. április 11., hétfő

half moon köröm + technika

Igazából ez a múlt heti körmöm, de eléggé lebetegedtem, és úgy terveztem, hogy majd hétvégén megírom, csak arra nem gondoltam, hogy a képeket a laptopon hagytam a koliban, én pedig hazautaztam. :) Most valami újat próbáltam ki, mégpedig a half-moon (holdacska/hold manikűr) technikát.
Már sok helyen olvastam cikket erről az új őrületről, az igazat megvallva hónapokig nem tetszett, így kipróbálni sem akartam. De, a múlthéten megszületett először a színkombináció a fejemben, lila-ezüst párosítással szerettem volna kezdeni valamit, aztán a half moon mellett döntöttem. Nem bántam meg, jól nézett ki, és elég egyszerű volt, de mégsem teljesen egyszínű a végeredmény.

A half moon technika:

A half moon lényege, hogy tulajdonképpen a francia manikűr inverze. Alul, kis félhold formájú részt hagyunk meg. Először fel kell kennünk egy alapszínt, ez lesz a holdacska színe is. Utána sablon segítségével - életemben először bizonyultak hasznosnak a francia manikűr szettekhez kapott sablonok :) - ráfestjük a második színt. A hold vastagságára nincs konkrét szabály, kinek hogy tetszik. Lehet vastagabbra, vékonyabbra is hagyni. Én mivel még csak teszteltem a módszert, olyan közepes nagyságúra festettem. A végén pedig célszerű fedőlakkot használni, hogy tartós legyen a végeredményünk. :)

Egy réteg lilával:


És végül két réteg lilával :)
Felhasznált termékek:

♥ essence colour & go 26 break through
♥ essence nail art cracking base coat 02 sparkling silver

2011. április 3., vasárnap

tesóm körme - cipőfűzős

Múlt héten pingáltam tesómnak tornacipős/fűzős körmöket. Az alaplakk színével nem voltam megelégedve (elvileg sötétkék, S-he márkájú), túlságosan halvány, pedig két rétegben lett felkenve, de tesóm ragaszkodott a kékhez. Egyébként a saját körmeimet sokkal könnyebb lakkozni, általában a jobb kéz festése szokott mindenkinek problémát okozni, de én úgy vettem észre, hogy azzal sokkal jobban megy. Bár lehet csak azért, mert az aktuális mintát addigra begyakorolom a bal kezemen. :)

2011. március 24., csütörtök

notw - pink, pöttyös

A héten pöttyös-masnis vidám kreációt viselek, bár a masni még kicsit kezdetleges lett így elsőre.

Itt még nem volt készen.. hiányzott a kis strassz a masniról, és a fedőlakk :)


Frissen festve fedőlakkal.

2011. március 17., csütörtök

virágos tavaszi köröm

Még mindig pink lázban égek, és mivel az időjárás egész tavaszias lett, úgy gondoltam virágokkal dobom fel a körmeimet. Nagyon egyszerűen elkészíthető, ha kedvet kaptok hozzá ,ITT találhattok útmutatót.
A képek nem lettek az igaziak, rohanósra sikerült, vonathoz indulás előtt készítettem őket közvetlenül, amikor még ráadásul száradt a lakk is rajta, azért lakkos a körmöm körül is, természetesen ezt eltávolítom mindig, miután megszáradt . :)



2011. március 9., szerda

notd

Most, hogy rövidek a körmeim, még mindig tombol a színes.. a hét elején sikerült beszereznem egy csillámos lakkot. Puszta kíváncsiságból vettem meg, de egész jól feldobta a sima pink körmeimet. Viszont a tartóssága kérdéses, tegnap kentem fel, jól szuperált, ma már helyenként a hosszúkás csillámok fele felvált, és így beleakadnak mindenbe.. egyébként nem agyoncsillámozott, mint például az Essence Twins lakkja. A pink lakkot még nyáron vettem egy illatszer boltban, de egészen mostanáig nem használtam. A boltban valahogy nagyon tetszett az árnyalat, otthon felkenve már kevésbé. most viszont imádom! Bár a képek készítésénél elég nagy gondban voltam, ugyanis a körmeim igazi színét egyik kép sem adja teljesen vissza. Próbáltam természetes fényben, napsütéssel, vakuval, vaku nélkül, de mindig világosabbnak tűnik.. pedig nagyon szép, nagyon erős neonpink árnyalat.. :)











2011. március 8., kedd

cukiság

Még a múlt héten vásároltam ezt a nyakláncot, és tényleg a 'cuki' az a szó, ami eszembe jut róla, ha ránézek. Jó kedvem lesz tőle. :)



2011. március 5., szombat

várom a jó időt

Mániám, hogy nem szoktam cserélgetni a gépeimen a hátteret, évek óta ugyanazok, de annyira várom már a jó időt, hogy képeket keresgéltem a weheartit-en, és összerakosgattam háttérnek. Nagyon vidám lett, öröm nézegetni. Ha esetleg le szeretnétek menteni, katt rá a nagyobb méretért.

2011. február 17., csütörtök

notw

Az ígért rózsaszín - pillangós körmöm. Vasárnap festettem, most már azért látszik rajta, hogy nem ma készült, de fura, mert a lenövésnél kopott meg a lakk is, azaz nem a teteje, a színes vég. A képeket pedig hétfőn készítettem, próbáltam mindenféle irányból meg fénnyel, de sajna a konados fedőlakk olyan fényes, hogy nem tudtam úgy lekapni, hogy ne tükröződjön egyik körmöm se.


katt a képekre a nagyobb mérethez


A rózsaszín lakk a Moyra 37-es számú lakkja, jelenleg ez a kedvenc rózsaszín árnyalatú lakkom. A pillangómintát pedig a Konad körömnyomdájával készítettem. Sikerült majdnem mindegyik körmömre szépen rányomni a kis lepkéket :)

2011. február 14., hétfő

Gyors múlt heti körmös post

Kicsit homályos, kicsit nem jó minőség, de a múltheti nem túl bonyolult körmöm, de azért mégis mutatós. És igen, mostanság nagyon bejön ez a féloldalas francia vég, a mostani is ilyen, pink pillangós, ha minden jól megy, holnap mutatom.

2011. február 10., csütörtök

szivecs

Ha már közeledik a Valentin nap, felpakolom a jelenlegi kedvenc páros képeimet . :)
Katt a képre, hogy nagyban is megtekinthessétek!

Ráadásként pedig még egy kép a Disney hercegnőkről és hercegeikről. :)

a képek forrása: weheartit.com