2012. december 11., kedd

astor lacque deluxe - 875 electric blue


Még a nyáron vásároltam meg az első Astor lakkomat, és ezt a csodás, királykék árnyalatot választottam. Már láthattátok az egyik Nail Club bejegyzésben is. Éppen kéket kerestem, és akciós is volt, plusz azonnal beleszerettem már üvegcsén keresztül az árnyalatba. Milyen jól tettem!



Szín: Ha egy igazán szép kékre vágyunk, nem fogjuk megbánni, ha ezt az árnyalatot választjuk. Közép- és sötétkék lakkjaim nem nagyon vannak, kivéve ezt, és körülbelül ki is elégíti az igényeimet (még mindig rózsaszínes-pirosas fan vagyok).

Fedés:  Mindenképpen szükséges a kettő réteg használata, egy rétegnél eléggé átlátszóak voltak a végek, egy körmömön picit csíkozott is.

Állag: Nagyon érdekes állaga van, az első rétegnél rendkívül folyós, vigyázni kell, hogy ne vegyük fel túl sok lakkot az ecsettel, de a második rétegnél már szépen terül, egyáltalán nem csíkozódik és nem is folyik el. Hamar szárad, pár perc alatt már kopogós, és önmagában fedőlakk nélkül is ilyen szép fénye van, ahogyan a képeken láthatjátok.

Ár/Mennyiség: kb 1500 Ft/12 ml Hatalmas kiszerelést kapunk ezért az árért, de az Astor lakkok egyébként is gyakran vannak akcióban, a dm-ben többször volt már rájuk kuponos akció.

Tartósság: a csomagoláson feltüntetett szöveg 10 napot ígér nekünk, természetesen ez egy picit túlzás, de bátran állítom, hogy a 6-7 napot tökéletesen bírja, minimális kopással a végeken.

Összegezve: ha csak két szóval jellemezhetném ezt a lakkot akkor annyit mondanék: must have! Mindenképpen beszerezendő :)
Az ecsete vékony, könnyen lehet vele festeni, bár én amúgy is sokkal jobban kedvelem a kisebb ecseteket, mint például az új essence vagy Catrice lakkok ecseteit.



fedőlakk nélkül

astor lacque deluxe - 875 electric blue

Nektek hogy tetszik? Fontolgatom további Astor lakkok beszerzését, mert ezzel nagyon elégedett vagyok, semmit nem tudok kifogásolni.

4 megjegyzés:

  1. Még mindig bele meg oda meg vissza vagyok esve, csak lakkstop, és drága. De gyönyörűű! <3

    VálaszTörlés
  2. A héten vettem meg... Isteni színe van. <3 600 Ft volt a Rossmannban...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hú, akkor nagyon jó vásárt csináltál :))

      Törlés