2017. február 26., vasárnap

essence colour & care 03 happy nails

essence colour & care 03 happy nails

A mai bejegyzésem egy kifutó essence termékről fog szólni. Azt hiszem, még nem késő írnom róla, hiszen  nem egy drogériában láttam még ott árválkodni őket a leakciózott standokon. 
Sajnos a márka colour & care lakkjait körül egyáltalán nem volt nagy a hype.. csak szépen csendben jöttek, majd ugyanilyen szépen csendben távoztak is. Amikor a tavalyi évben megjelentek a sajtóanyagok, már izgatottan vártam, hogy az üzletek polcaira is kikerüljenek. Az a pár blogbejegyzés és swatch, amit láttam róla, még inkább megerősített, hogy nekem ezekre a darabokra szükségem van. 

Első körben a bejegyzésben szereplő 03-as "happy nails" és a rózsaszínesebb, "i care for you" árnyalatokat szereztem be. Az okok, amelyek mellettük szólnak tömören és röviden: kettő rétegben gyönyörűen fednek, tartósak és kiválóak nyomdaalapnak is. Kedvelem a finom, pasztelles árnyalatokat, a hűvösebb hónapokban is szívesen nyúlok értük. Így amikor meghallottam, hogy kifutnak a termékek, elmentem és újra is vásároltam őket, plusz a 01-es számú társukat is elhoztam. Ha még találtok belőlük és tetszenek nektek a halványabb színek, érdemes lecsapni rájuk.

essence colour & care 03 happy nails

Kifutó ár: 349 Ft
Drogériák, ahol fellelhetőek: Müller, Dm, Rossmann

essence colour & care 03 happy nails

essence colour & care 03 happy nails

Ti ismeritek a colour & care termékeket? Sajnáljátok, hogy megszűnnek?

3 megjegyzés:

  1. én is vettem kettőt most hogy leárazták, mondjuk nekem többet nem érne :) kíváncsian várom az új szortit, de nálunk még nem jelent meg, hiába írnak febr. 20-át a honlapon :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem megéri az eredeti árát is, bár tény, hogy még én is a Glamour-kuponnal szereztem be. Sajnos itt sincsenek még kint, már lassan naponta kukkantok be a Rossmann-ba és a Müller-be .. :)

      Törlés
  2. Ezt a kettőt vettem én is, szeretem az ezekhez hasonló nagyon világos pasztell árnyalatokat.

    VálaszTörlés