2015. október 12., hétfő

Nail of the Day | Orange & floral


Elég sok bejegyzés van befotózva már régóta - a nyári kedvencek is a piszkozatban pihennek, de azt hiszem így októberben már értelme sincs kitennem. Kellett ez a kis pihenés, hogy őszinte legyek - más dolgok foglalkoztatnak épp, és jó is volt egy kicsit távol lenni az írástól. Egy picit besokalltam, és nyári szünetet tartottam. A mai bejegyzésben az egyik nyár végi manikűrömet mutatom meg Nektek.
A mani water decal, azaz vizes matrica segítségével készült, amely a BornPretty webáruházban érhető el. Elég sokféle virágos decal van most náluk, én pedig imádom a virágmintát. Ezekben a kis szettekben pedig az a jó, hogy egy csomag négyfélét is tartalmaz, amin meglepődtem, mert azt hittem, hogy csak egyféle fog érkezni, de én voltam a figyelmetlen.
A felapplikálása már nem volt ennyire pozitív. A hátteret fehérnek ítéltem meg, így először csak átlátszó alapra vittem fel a matricát, ami hiba volt. Az alap fehéres, de valamennyire áttetsző, így ha nem kenünk fel alá minimum egy réteg fehér körömlakkot, nagyon csúnya, foltos lesz a végeredmény - első hátrány: csak fehér alappal használható. Engem ez nem zavar, szeretem a fehér alapú manikat, bár megnéztem volna a kis virágokat valami "babás" színnel is. 
A felvitel könnyű, vizes törölközővel rá is nyomkodtam a körmömre, viszont a szélét elég nehéz szépre körbetakarítani. A matrica fura, nyúlósabb anyagból van, így kicsit nehéz jól eltávolítani a felesleget, így azt ajánlom, hogy minél jobban vágjátok körbe a körmötök formájára használat előtt. 


Az alapom végül egy réteg OPI Alpine Snow lett, a másik három körmömre pedig az OPI Are we there yet? narancssárga csodája került. Szerintem érdemes water decal-okra is beváltani a felhalmozott BP pontokat, mivel úgy vettem észre, hogy egy ideje nyomdalemezekre már nem lehet.

A termék elérhető itt: Floral Decal





[PR Sample]

Nektek hogy tetszik? Használtok még vizes matricákat?

5 megjegyzés:

  1. Engem a vagdosás eltántorít, a stamping decal is itt bukik meg nálam, mert nagyon időigényes vagdosni. Azért ha ráérek, a nyomdás verziót szoktam csinálni, vizes matricát még sosem vettem, sajnálnám két nap után kidobni. Csinos a manid! Nincs kedved csak úgy szöveg nélkül bemutatni a nyári manikűröket, mint válogatást?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Fog még nyári mani felkerülni, de nem túl sok, sokszor csak egyszínűre volt festve a körmöm - gondoltam rá, hogy összeszedem a nyári kedvenceket, de most már nem érzem nagyon aktuálisnak. Sokszor használtam korallokat (Astor Before Sunrise, PP Paris), meg erősebb pinkeket (pl Moyra neon pink).

      Szerintem nem vészes a vagdosása, maximum annyi, hogy körbe kell takarítani, de azt a nyomdánál is meg kell tenni - de értelek, én is szívesebben nyúlok a nyomda után, viszont amikor meg felteszek egy-egy decal-t, olyan szép, és tényleg sajnálok tőle megválni. :)

      Törlés
  2. Gyönyörű ez a virágos minta, olyan kellemes ránézni!

    VálaszTörlés
  3. A maga egyszerűségével lopta be magát a szívembe ez a matrica, ez a manikűr. <3

    VálaszTörlés