2011. április 11., hétfő

half moon köröm + technika

Igazából ez a múlt heti körmöm, de eléggé lebetegedtem, és úgy terveztem, hogy majd hétvégén megírom, csak arra nem gondoltam, hogy a képeket a laptopon hagytam a koliban, én pedig hazautaztam. :) Most valami újat próbáltam ki, mégpedig a half-moon (holdacska/hold manikűr) technikát.
Már sok helyen olvastam cikket erről az új őrületről, az igazat megvallva hónapokig nem tetszett, így kipróbálni sem akartam. De, a múlthéten megszületett először a színkombináció a fejemben, lila-ezüst párosítással szerettem volna kezdeni valamit, aztán a half moon mellett döntöttem. Nem bántam meg, jól nézett ki, és elég egyszerű volt, de mégsem teljesen egyszínű a végeredmény.

A half moon technika:

A half moon lényege, hogy tulajdonképpen a francia manikűr inverze. Alul, kis félhold formájú részt hagyunk meg. Először fel kell kennünk egy alapszínt, ez lesz a holdacska színe is. Utána sablon segítségével - életemben először bizonyultak hasznosnak a francia manikűr szettekhez kapott sablonok :) - ráfestjük a második színt. A hold vastagságára nincs konkrét szabály, kinek hogy tetszik. Lehet vastagabbra, vékonyabbra is hagyni. Én mivel még csak teszteltem a módszert, olyan közepes nagyságúra festettem. A végén pedig célszerű fedőlakkot használni, hogy tartós legyen a végeredményünk. :)

Egy réteg lilával:


És végül két réteg lilával :)
Felhasznált termékek:

♥ essence colour & go 26 break through
♥ essence nail art cracking base coat 02 sparkling silver

1 megjegyzés:

  1. Waaah:D Ez is nagyon odavág:DD Gyönyörűek a körmeid:) Jó lakkokat használsz és jól dekorálsz is:) ügyi vagy nagyon:)

    VálaszTörlés