2014. június 16., hétfő

Miss Sporty Crush on You 061 & 063


A múlt héten érkezett hozzám egy bájos Miss Sporty csomag, ebből úgy gondoltam, hogy legelőször a két homokfinisű körömlakkot mutatom meg Nektek. 
A Miss Sporty márkáról egyébként klasszikusan a tinikorom jut eszembe, amikor általánosban remegő kézzel választottam ki az első szempillaspirálomat és szemceruzámat a pultjukról. Nekem ez azóta is tinimárkaként él a fejemben, így csak ritkán nézek szét a pultnál. Amit nagyon sajnálok, hogy a lakkoknak  nincsen fantázianevük, csak egy-egy számot kaptak. A sötétebb, bordós a 061, a narancssárga pedig a 063-as számot viseli. Ez a Crush on You mini kollekció tartalmaz még egy, fekete-ezüst csillámos lakkot (itthon nem kapható), a teljes kollekció pedig megegyezik a Manhatta Sugar Effect kollekciójával. Persze ez nem lep meg, a két márka egy céghez tartozik, talán így próbáltak meg nagyon célcsoportot elérni, nem tudom. 

A körömlakkok hivatalos leírása így szól: "finoman csillámló, matt hatású, flitteres lakkok.." Nos, én azt mondom, hogy ezek homokfinisű lakkok, a simábbik fajtából. Ami egyébként nem baj, néha kifejezetten a simább homoklakkokra vágyom, miután az érdesebbekkel összekaristoltam magam. :) 
Könnyű felkenni, kettő rétegben láthatjátok a képeken, talán még egy harmadik is elfért volna. A száradásával is elégedett vagyok, nagyon hamar száradt! Végre, hosszú idő után ismét egy olyan sand lakk, ami tényleg gyorsan szárad.  A tartósságát frissíteni fogom, egyelőre a második napnál jár a tesztelés, még nem pattant meg sehol sem. Kellemesen csalódtam, ugyanis kissé félve kentem fel mindkettőt, hogy hogyan fognak teljesíteni, bár alapjáraton a MP körömlakkok szerintem nem rosszak. Régebben is volt mindig egy-két Miss Sporty lakkom, van egy gyönyörű, erősebb pink árnyalatuk, amit már kétszer is elfogyasztottam. 

Mennyiség / Ár : 7 ml / 400-600 Ft között drogériától és akciótól függően




+ DUPE - infó
Természetesen mit érne a bejegyzés dupe-ok hada nélkül, ugyanis ezeknek a lakkoknak akad hasonmásuk bőven. 

Miss Sporty 061 (bordó) hasonmásai:
♥ Manhattan Sugar Effect Glitter for life | bejegyzés róla ITT
♥ Kiko Sugar Mat 645 Burgundy | kép ITT


Miss Sporty 063 (narancs) hasonmásai:
♥ OPI  The Bond Girls Jinx | összehasonlító bejegyzés ITT 
♥ Anny She's Amazing | összehasonlító bejegyzés ITT 
♥ Manhattan Sugar Effect Coral Glam | kép ITT
♥ Kiko Sugar Mat 640 Poppy Red | kép ITT
♥ Zoya Pixie Dust Destiny | kép ITT
♥ Lovely Baltic Sand Nr 1 | kép ITT
+ China Glaze The Hunger Games Collection Riveting | kép ITT

Láthatjuk, hogy a Miss Sporty-Kiko-Manhattan triók teljesen megegyeznek. A naracs MP-nak pedig van alternatívája bőségesen, van amelyik 100%-ban hasonlít, van amelyik egy fél árnyalatnyit eltér. Az utolsó CG lakk pedig nem homokfinisű, de ugyanez az égőnarancs szín arany csillámokkal megbolondítva, ahogy ránéztem, egyből beugrott róla, így úgy gondoltam őt is megemlítem a legvégén. Láthatjuk, hogy a narancs mennyire egy népszerű árnyalat, rengeteg márka igyekezett piacra dobni a saját verzióját. Ami egyébként nem baj, én szeretem a hasonmásokat, sokszor van olyan, hogy tetszik egy szín, de nem adnék érte borsos összeget, így viszont olcsóbban nyugodtan kipróbálhatom.

Nektek hogy tetszenek, meg fogjátok vásárolni? Esetleg rendelkeztek valamelyik alternatívával már?

8 megjegyzés:

  1. A bordó nagyon tetszik, de minkét szín egész találó! Jól mutatnak a körmödön:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi! :) Nekem a narancs kicsit jobban bejön, de ősszel tuti a bordós lesz a kedvenc.

      Törlés
  2. A bordó nagyon szép :)

    VálaszTörlés
  3. A narancssárga verzióból a Lovely van meg, a bordóból pedig a Manhattan, szóval nekem ők kimaradnak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen jó, hogy ennyi alternatívájuk van.. :D Nem kell megverekedni értük, mint a Lovely Snow dust-ért.

      Törlés
  4. A narancs szín nekem is megvan, imádom <3

    VálaszTörlés