2014. január 1., szerda

essence kifutó termékek | 2014 tavasz


Először is szeretnék nagyon Boldog Új Évet kívánni Nektek! Remélem jól telt a tegnap este. Már-már szinte hagyományosan a legelsők között szoktam információt szállítani Nektek az essence szortimentfrissítéséről, most sincs ez másképp, ebben a bejegyzésben megnézhetitek, hogy idén tavasszal mely termékeket futtatja ki az essence, a következő posztban pedig azt, hogy mik érkeznek helyette. Bevallom, ebben a szortimentfrissítésben jó pár termék van, amelyekért vérzik a szívem.

Néhány termék még csak ősszel érkezett, de már menniük is kell. Ilyenek többek között a homok finisű körömlakkok, vagy a gel-tint ajakfények. Számomra a legszomorúbb hír mégis az, hogy a stay with me! szájfények úgy ahogy vannak, mennek. Nagyon szeretem őket, több darab is van belőle, de úgy érzem, a leárazáson fel is fogok tankolni belőle.. 
Valamint búcsúzik a bordó Time to romance csillámos lakk is.. ha eddig még nem vettétek meg, mindenképpen szerezzétek be, amíg nem késő! :) A képek alatt az árnyalatok számát is megtalálhatjátok.























A képek és az információk INNEN származnak.


Vannak olyan termékek, amelyeket sajnáltok? Mit fogtok beszerezni a leárazásokon?

11 megjegyzés:

  1. A Sand lakkokért vérzik a szívem! :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem is! pedig szerintem azok iránt nagy volt a kereslet..

      Törlés
  2. Egy-két lakkot tuti beszerzek a kifutók közül... De emlékszem tavaly is tiszta idegbaj voltam, hogy mikor lesz már akció a Rossmannban, hogy ne maradjak le. :D Azt hiszem neki is látok swatchokat bújni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én most a szájfényekre megyek rá, a lakkokból már az újakat várom! :D

      Törlés
  3. ÓÓÓ, de jó sok cucc megy ki.. nagy zsákmányolás van kilátásban :P

    VálaszTörlés
  4. a sand lakkok?? a stay matt szájfények. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen a stay matt nagy érvágás nekem is. :( A sand lakkokat sem értem, most hozták be és elég szépen fogytak is... de kettő másik colour&go sand árnyalat jön helyettük, valamint a sugar matt lakkok is homok finisűek lesznek..meglátjuk. :)

      Törlés
  5. Van pár fincsiség.... Mikor várható a leárazás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontos dátum még nincs, szerintem február közepe körül, de ha lesz pontos dátum, megírom! :)

      Törlés
  6. Ajaj, a sok újdonság ellenére azért még szeretném ha be tudnék szerezni a 165-ös sand lakkot! :(

    VálaszTörlés