2013. december 29., vasárnap

Manikűrvadász 6. forduló



Még az évre bepasszírozásra került egy újabb Manivadász forduló, ezúttal Dii volt a házigazda. Természetesen nem hagyhattam ki ezt a kört sem.
Ezúttal egy számomra eddig ismeretlen blogot kaptam, Noémi blogját. Sok manikűrt böngésztem át, végül emellett a masnis-pinkes variáció mellett döntöttem. Nekem teljesen más körömformám van és persze jelenleg nagyon picikék is a körmeim, de kíváncsi voltam, hogyan mutatna ez a manikűr az én körmeimen, és bevállaltam. Készítettem egy képet kevesebb ezüsttel és masni nélkül is, nekem így jobban tetszett. A masnis verziónál nekem sajnos már nem maradt hely a lelógó szalagocskákat szépen megfesteni. Ebben a fordulóban kivételesen semmit sem módosítottam az eredeti alkotáshoz képest. 




A többiek alkotásait megtekinthetitek itt:

12 megjegyzés: