2013. szeptember 23., hétfő

P2 Sand Style 070 Pretty + személyes


A mai bejegyzésben egy újabb liquid sand - homok finisű körömlakkról hoztam tesztet Nektek, valamint egy-két személyesebb információt is megosztok a tovább után.

Mindig is szerettem utazni, világot látni. Érdekeltek a különböző kultúrák, nyelvek. Így szinte kézenfekvő volt a gondolat, hogy nekem bizony legalább egy szemesztert külföldön kell töltenem.. a lehetőség adott volt, míg végül mostanra valóság lett belőle, és már lassan egy hete Németországban vagyok. Eddig szuper jól érzem magam, a napok rendkívül pörgősen telnek, a tanítás itt csak később kezdődik, így egyelőre a várost fedezzük fel. A blogot igyekszem továbbra is legalább hetente frissíteni és persze a Nail Clubos fordulókat teljesíteni. Ha a mindennapjaimból is szeretnétek egy-két morzsát elcsípni, akkor Instagramon kövessetek - @loracska néven vagyok fent. 



A mai bejegyzés főszereplője pedig nem más, mint a p2 Sand Style egyik újonca, a 070 Pretty árnyalat. A p2 pont most rukkolt elő néhány új, szépséges homok finisű árnyalattal, emellett glitteres lakkokat is bevezettek a kínálatba. Bevallom, én erről a vásárlás után értesültem, hogy ezek a termékek újak, ugyanis mindkettő dm-ben ahol jártam, hiánytalanul ki voltak pakolva a polcokra. 
A liquid sand körömlakkok előnyeit azt hiszem már nem kell bemutatnom: legtöbbjük egy rétegben is szuperül fed, iszonyú hamar száradnak és tartósak. Nincs ez másképpen a Pretty-vel sem, a második réteget csak az fesse fel, akinek hosszabb körme van és esetleg zavarja a leheletnyit átütő fehér körömvég. A színe meghatározhatatlan rózsaszínes-ezüstös-rosegoldos-nude fényviszonyoktól függően, emellett egyszerre visszafogott és elegáns. Bármilyen alkalomra megállja a helyét, iroda-kompatibilis viselet. Sok képet készítettem, vaku nélkül, vakuval és napsütésben is, hogy minél jobban átadjam a valós színét. 

A körömlakk maga 11 ml és 1,5 euróba került, ezzel együtt szerintem a piacon jelenleg a legolcsóbban megvásárolható liquid sand lakk. Kár, hogy csak Németországban és Ausztriában elérhető a márka, itt ez a dm saját sminkmárkája a s-he helyett. Szerintem a termékeik sokkal minőségibbek mint a s-he termékei, a csere otthon is pozitív lenne.. 

+ DUPE- infó: Ez a körömlakk kiváló dupeja a Misslyn Velvet Diamond 36-os Champagne körömlakkjának - képek ITT-, és a Rimmel Space Dust Aurora - képek ITT-  lakkjának. A Misslyn lakkok otthon is elérhetőek a Müllerben, bár kicsit drágábbak a p2-es társaiknál, és ha jól értesültem, ezek a szép Rimmel darabok is megvásárolhatóak már egy-kettő helyen otthon.




készítettem egy manis képet az Elbával is a háttérben :)

Nektek hogy tetszik ez a lakk? Szeretnétek, hogy legyenek otthon nem kapható termékekről is bejegyzések?

11 megjegyzés:

  1. szuper ez a lakk. és sok sikert,láss világot:)

    VálaszTörlés
  2. Tetszik :3 Eléggé felzaklatott, mikor rájöttem,hogy itt nem lehet kapni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nagy kár szerintem is.. tényleg, a s-he helyett annyiszor jobb lenne. de próbálkozz be a hasonmásaival, hátha :)

      Törlés
  3. csak annyit tudok mondani : GYÖNYÖRŰ! <3

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű*.* Imádom ezt a márkát :)
    Ha megkérdezhetem akkor merre vagy Németben? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem is egyből belopta a szívembe magát :D Magdeburgban vagyok. :)

      Törlés
  5. Szombaton vettem meg a homok hatású lakkok közül a 090-est, gyönyörű zöld, instant szerelem. :) Tényleg nagyon jó kis márka a P2, otthon is sikere lenne.

    VálaszTörlés
  6. az általam birtokomban lévők közül a lovesome és a seductive is csodálatos :D a s-he-t pedig tényleg lecserélhetnék erre, ugyan csak lakkot vettem kint tőlük, de végigböngésztem az állványt, és elég jó dolgok vannak, a sima körömápolási részlegük például szerintem árhoz képest nagyon erős

    VálaszTörlés
  7. Valamiért mostanában jobban tetszenek az ilyen visszafogottabb színek, szóval ez is jöhetne. :)

    Érezd jól magad, ez egy kiváló lehetőség! Csinálj képeket :)

    VálaszTörlés