2013. május 25., szombat

NYC 023 Belvedere Purple + NOTD



A hét elején a Müllerben voltunk anyával, és végre feltöltött NYC-es állvánnyal találkoztam, így kaptam is kettő lakkot az új szortimentből. Negyven szín közül lehet válogatni, bár fehér már itt sem volt, még arra nagy szükségem lenne. Így az egyik választottam az In a Minute család egyik körömlakkja, a 023-as Belvedere Purple árnyalat lett.


Szín:  kevés lila körömlakkom van, ebbe a Milka csoki színű árnyalatba pedig azonnal beleszerettem. Nem túl erős, nem túl sápadt, bordós, hanem igazi élénk közép-lila. Az üveg nem változott, kényelmes a fogása, az ecset is közepes méretű.

Fedés, felkenés: A felkenése sajnos nem a legegyszerűbb. A lakk állaga krémes, nagyon sűrű, kicsit hajaz a már sűrűsödő lakkokéra, így nehezen terül. A felkenésnél ezért eléggé ügyeskedni kell, hogy ne kenjük össze a körömágyat, és ne legyen csíkos se az eredmény. Én inkább kicsit vastagabban vittem fel és nagyon gyorsan, így egy rétegben is gyönyörűen a fedése. Megszokásból ráhúztam a második réteget is. Száradásnál szomorúan tapasztaltam, hogy egy picit felbuborékosodott a lakk, de ezt orvosoltam egy réteg essence BTGN fedőlakkal. 

Ár / Mennyiség: 495 Ft / 9,7 ml. Teljesen korrekt árban van, bár a Rossmann-ban és a Müllerben is rengetegszer akciósak, én is kedvezményesen vettem őket most. A Müller születésnapi kuponjai között májusra vonatkozóan található 25%-os márka kedvezmény, és meg kell jegyeznem, hogy extra kedves dolog, hogy sok kivágott kupont tűztek a pult mellé. Én is elfelejtettem kupont venni, de így elvettem egyet, és felhasználtam. :) 

A tartósságáról később hozom az információkat, és kiegészítem a bejegyzést. Összességében elégedett vagyok vele, a mennyiség egy életre elég, egyedül a felkenése igényel némi gyakorlottságot, a buborékosodás pedig remélem nem lesz vészesebb mértékű később sem, mert fedőlakkot úgyis mindig használok.



A Coty Kft.-nak hála, én is részt vehetek az épp aktuális játékukban, így a mai manikűrömet NYC körömlakkok segítségével készítettem el.
A másik választottam a héten az Expert Last család tagja, a 018-as Bronze Metal árnyalat volt. Ez egy duokróm lakk, szerintem erősen hajaz a Chanel Peridot-ra. Mivel ismét a kollégiumban vagyok, ez a kettő NYC lakk állt rendelkezésemre. Kicsit kétségbe voltam esve, hogy ugyan mit hozzak ki belőle, végül régóta ki szerettem volna próbálni az apró körömvégi háromszögeket, amelyet celluxos technikával készítettem el. Meg kell mondjam, nem is lett olyan vészes ez a színpárosítás, és a képeken is láthatjátok, mennyire szépen változtatja a színét a fényviszonyoknak köszönhetően a Bronze Metal.



incoming search terms: nyc belvedere purple, new york color, new york colour, new york color nail polish, new york color körömlakk, nyc polish, nyc nail polish, nyc bronze metal, nyc duochrome, nyc duokróm körömlakk, chanel peridot dupe, purple nail polish, nyc belvedere purple nail polish, új nyc körömlakkok

Hogy tetszik nektek? Szeretitek a lila körömlakkokat? És a NYC lakkokat?

28 megjegyzés:

  1. Én is szemeztem vele, de végül másik lila került a kosaramba, a break of dawn. =)
    Cuki színe van a lakknak. A háromszöges mani meg nagyon szupi lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. láttam nálad, én is megnéztem mindkettőt, de az sötétebb egy picit, úgyhogy ez maradt. :) köszi!

      Törlés
  2. Szép ez a lila, én a világoskéket meg a rózsaszínt vettem meg első körben:) Amúgy pont én is háromszöges körmöket csináltam ma ezekkel (de én csak 1-1 körmömre):D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon cuki lett ez a mani. Anya nekem ma azt mondta h az én lakkom amit kaptam ( 027 Love Match) nagyon folyós állagú. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, ezt olvastam, hogy árnyalatonként eltérő állagúak. mindkettővel ügyeskedni kell :D köszii:)

      Törlés
  4. Nagyon szép ez a lila lakk, és nagyon jól feldobtad a másikkal, nem is gondoltam volna, hogy ilyen jók lesznek együtt :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi, én sem gondoltam volna, mert az üvegek egymás mellett eléggé furán mutattak, de felkenve már tetszetős volt ^^

      Törlés
  5. Szuper lett! ;) különös a két szín együtt, de nagyon tetszik! ;)
    Pont most beszélgettem az Anyukámmal és megállapítottuk, hogy nincs Milka lila lakkom! :D ezt meg fogom venni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. vedd is, nagyon szép árnyalat, élénk, igazi tavaszi-nyári szín (na meg Milka! pont itt volt az asztalomon egy táblával, és akkor jött a felismerés, hogy teljesen arra hajaz:)

      Törlés
  6. Nagyon jó lett! De akkor ez a féle NYC nem csak nekem bubisodott... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, de szerencsére teljesen orvosolható még a probléma, és kösziiii :)

      Törlés
  7. A Blue Skyscraper-nek is gyönyörű színe van, de sajnos ugyanazok a problémák... Sűrű, buborékosodik, ahogy írtad. Sajnálom, mert nagyon szép szín.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha ráhúzol egy fedőréteget sem tűnnek el a bubik?:(

      Törlés
  8. Nagyon tetszik ez a 2 szín együtt, jó ötlet volt a háromszöges manikűr :)

    VálaszTörlés
  9. Jajj ez az a lila, ami sohasoha :D viszont a kis háromszöggel feldobva már jól néz ki :)
    Nekem a régebbi in a minute lakkok közül van egy igazán nagyon sötétzöldem, de az egyáltalán nem sűrű :o

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem is van kettő is, és egyik sem sűrű. ajj pedig szép ez a lila, igaz önmagában én sem viseltem még, mert először a háromszöggel csináltam meg, most pedig húztam fel egy-egy ujjamra Hello Holo réteget rá. :

      Törlés
  10. Olyan édes színe van ennek a lilának :) A háromszöggel meg még jobban tetszik, főleg ezzel a metál színnel :DD

    VálaszTörlés
  11. imádom ezt a lila színt! gyönyörű!

    Emma xx
    http://iemmafashion.com/

    VálaszTörlés