2010. december 27., hétfő

körömmatrica

Körülbelül két hete statisztika tanulás helyett közben ugye rengeteg időm akadt, így megcsináltam a körmeimet a régebben zsákmányolt körömvégmatricával. Katt a tovább utánra, hogy hogyan :)




Előszöris festettem egy hanyag francia alapot. :)



Szükségem volt egy kisollóra és egy puha reszelőre. Ugye a képen is látjuk hogy a matricák jóval nagyobbak mint a körmeim. Ezt úgy oldottam meg hogy szemre körbevágtam, meg az aljukat, túl ívesek voltak a pici körmeimre. Fehér papírból vágtam egy sablont, ami körülbelül akkora volt mint a körmöm, az is segített. Majd felragasztottam, ollóval a lelógó részeket levágtam,aztán a reszelővel megreszeltem - "összereszeltem"-, hogy sehol ne legyen nagyobb a körmömnél a matrica.


Négy körmöm elkészült.. :)

Itt láthatjátok, hogy nem teljesen pontos az illeszkedése, a fekete íves végek hamarabb véget érnek, mint a körmöm, ezt a pici hibát úgy küszöböltem ki, hogy fekete díszítőlakkal húztam nekik véget. Erről már sajnos nem készítettem képet.


Összegezve: Nagyon szép, könnyen elkészíthető. A francia alap szükséges hozzá, mivel a matrica átlátszó (Csillámos, átlátszó, a fekete minta pedig 3D-s, puha rajta). A tartósságával már nem voltam ennyire elégedett, egy napot bírt ki, utána az egyik körmömről félig lejött, utána pedig fokozoatosan a többi. Eltávolítani így nem volt problémás, simán le lehet szinte egyben húzni, a lakk sem sérül alatta. Bulira, ünnepre tökéletes, pár óra alatt semmi baja nem lesz. Újravásárolnám - és fogom is-, mindössze 290 Ft-ért juthattok hozzá a KIK-ben különböző színekben és mintákkal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése