2016. december 1., csütörtök

Christmas Nails | Xmas sweater




Úgy gondoltam, karácsonyig megmutatok pár szuper ünnepi és téli manikűrt, ezzel is elősegítve a hangolódást. Ciki vagy sem, már lassan egy hónapja karácsonyi lázban égek - eddig még egyik éven sem tört rám ennyire korán és hirtelen. 


A legelső bejegyzésben a tavalyi ünnepi körmeim kerülnek terítékre. Becsületesen lefotóztam, pózoltam, aztán valamiért a blogra nem került ki, így most pótolom. Azt előre leszögezem, hogy a karácsonyi színkombinációim általában nem annyira klasszikusak - ilyenkor is a fő kedvencem, a rózsaszín van fókuszban. Általában fehérrel és ezüsttel vagy arannyal szeretem párosítani. Ebben a bejegyzésben is így tettem, és a BornPrettyStore egyik lemezkéjéről használtam fel a különféle pulcsis mintákat. Egy picit "nyújtottnak" tűnt számomra a rénszarvasos minta, de végül a körmeimen már egészen megtetszett. Korábban csak a BPS kicsi, kerek, régi kiadású lemezeivel operáltam, de azóta beszereztem pár másfajtát is, így végre több karácsonyi mintából válogathatok.





Nektek hogy tetszik? Kitaláltátok már, milyen lesz az ünnepi körmötök?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése