2015. május 4., hétfő

My Boyfriend Does My Nails


Imádom a szépségvloggerek olyan típusú videóit, ahol a barátjuk/férjük is szerepel a videóban, mindig olyan aranyos hangvételűek és viccesek. Ebből is kedvencem a "my boyfriend does my makeup". Én már évek óta kérlelem a barátomat, hogy sminkeljen ki, vagy készítse el a körmeimet, de sosem akarta. Most viszont a hétvégén csak úgy hirtelen feltettem a kérdést, hogy kifestené-e a körmeimet és beadta a derekát. Ennek az eredményét örökítettem meg. :) 





Első lépésként a lakkok kiválasztására került sor. Ezt a műveletet rendkívül gyorsan véghezvitte -láttam rajta, hogy csak minél hamarabb túl akar esni rajta :)-, legelőször az essence the gel 09 #lucky árnyalatát választotta ki, majd "tudom, hogy az néz ki jól, ha valamelyik köröm más színű" alapon az Aden neon zöldje után nyúlt. Itt ajánlottam, hogy jöhetne még valamiféle díszítés, hogy ne legyenek túl csupaszok a körmeim, végül a legegyszerűbb megoldáshoz folyamodott, és egy csillámos topper lett a befutó az essence "black dress and white tie" személyében. 


Ezek után kezdődhetett a lakkozási folyamat. Először a pinket vitte fel, közben megállapította, hogy "ez tök jó, mert egy rétegben is teljesen fed". A felvitel közben én magam lepődtem meg a legjobban, azt hittem a könyökömig lakkos leszek, ehhez képest egészen precízen festette ki a körmeimet, csak néhol ment ki "a vonalból". :) Miután a zöld is felkerült a kisujjamra, a mutató-, középső- és gyűrűsujjam mind kapott még egy réteg csillámos lakkot - " miért jönnek ki ilyen nehezen a csillámok az üvegből".

A manikűr elkészültével a következő következtetésekre jutott:
- A zöldnek nem elég egy réteg, kellett volna még egy.
- Á, a gyűrűsujj nem lett a legjobb.
- Nagyon szép lett, csak azt nem értem, hogyha én öt perc alatt ilyen manikűrt készítek, neked mi tart egy óráig.


Összességében tényleg ügyes volt, sokszor gyakorlottabb lakkozók csúnyábban festik ki a körmeiket. Bár a színek nekem kicsit vadak lettek, nem biztos, hogy a hétköznapokban párosítanám így őket. Nagyon aranyos viszont a festési technikája, hogy nem rendesen lakkoz, hanem inkább csak rányomogatja az ecsetet a körömre, amíg mindenhol nem lesz lakk rajta - mint a csillámos darabok felvitelénél szokás, ott viszont ez a módszer jól is jött, látszik, hogy sok helyre jutott így glitter. 
Mindenesetre mi nagyon jól szórakoztunk, remélem, Nektek is elnyeri a tetszéseteket ez a rendhagyó poszt. :) Plusz: ha szeretnétek hasonló, magyar nyelvű videót - bejegyzést látni, akkor látogassatok el Hédihez.



Hogy tetszik a manikűr? :)

17 megjegyzés:

  1. Hát szerintem ez irtó cuki :D Főleg a megállapítások :D
    1-2 hete valamelyik este R. kilakkozta a lábam, aztán eldöntötte, hogy a kezem is, és egy Mickey-s manit kaptam, nagyon lelkes volt és annál csalódottabb, mikor a végeredményt meglátta, nagyon sajnáltam szegényt :D Egyébként hasonlóan lakkoz, mint a barátod, csak rányomogatta az ecsetet a körmeimre :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegééény, el tudom képzelni..:D Ez a nyomogatós technika pedig valami pasis sajátosság lehet :D

      Törlés
  2. Not bad at all :D i like it! say helo to your bf ;) pretty and very cheerful mani <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. haha thanks :D it is a bit extreme combination for me, but yeah, really happy :D

      Törlés
  3. Hát ez mekkora aranyos már! :D Meg a következtetései...meg ez a vad kombó :DD Jajj, ez nagyon tetszett! :)

    VálaszTörlés
  4. Egész jó :D Ha ez a javítás nélküli változat, akkor meg szépen is festette ki.
    Egyszer én is kipróbáltam ezt :) Meglepően precíz lett a festés, amit férj csinált, pedig eléggé egyedi volt az ecsetkezelés. Az én párom is az élénk, konkrétan szemkiverős lakkokat szereti, a halványakra a "minek ilyenre kifesteni" megjegyzést teszi mindig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igen, ez javítás nélküli, direkt nem mostam le a bőrről a felesleget, és nem korrigáltam rajta semmit :) Haha, te milyen színű manit kaptál? :)

      Törlés
  5. Erre már én is megkértem egyszer és ha jól emlékszem, igent is mondott, nem is tudom, miért nem került végül sor rá :D Jajj, nagyon aranyos az egész :D Nekem a színpárosítás is nagyon tetszik, ezen a mondaton pedig felnevettem: "Nagyon szép lett, csak azt nem értem, hogyha én öt perc alatt ilyen manikűrt készítek, neked mi tart egy óráig"

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem mindenképp lakkoztasd ki vele, megéri, jó móka :) :D

      Törlés
  6. nekem egyszer a lábkörmeimet festette ki. :D :D lehet megkérem majd, hogy a kezemre is alkosson valamit. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kérd meeg mindenképp! :) ráadásul a te körmeid szép hosszúak, jól lehet díszíteni ;) :D

      Törlés
  7. Egész szuper lett, gratulálok neki. :)))

    VálaszTörlés
  8. Hát ez nagyon cuki! :D A színválasztás szerintem tipikusan pasis, nekem eszembe se jutna ezeket egymás mellé választani :D Az ecset nyomogatása meg azok a következtetések, kész vagyok :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg tipikus, meg akárhányszor megkérdezem, hogy milyen színű legyen a körmöm, rávágja, hogy piros. :) nem tudom hogy azért, mert tényleg az a kedvence, vagy csak nincs kedve ezen gondolkozni ^^ :D

      Törlés
  9. Wáhá, mennyire igaz: "azt nem értem, hogyha én öt perc alatt ilyen manikűrt készítek, neked mi tart egy óráig" :D Nem értik ők ezt... Mondjuk érdekes dolog, mert ha sietek én is gyorsan készen tudok lenni egy nyomdás lakkozással... De amint valami bonyolultabb dologra adom a fejem az tényleg egy órás procedúra... :/ Nekem tetszik együtt a két szín. :)

    VálaszTörlés