2014. szeptember 27., szombat

Moyra Gel Look | Audrey, Gigi, Deborah


A tegnapi bejegyzésben a Moyra Silk Nude kollekcióból mutattam meg három darabot, a mai posztban pedig három új, igazán őszies Gel Look árnyalattal ismerkedhettek meg.
A Gel Look vonalat eddig is kedveltem, mert tartós, kedvező árú és szép árnyalatok érhetőek el, így már voltak elvárásaim az új darabokkal szemben is. A színek teljesen ősziesek, a kezdőképen is harmonizáltak a falevelekkel. :)


Moyra Gel Look No. 937 Deborah
Na ez az a lakk, amelynek a felkenése közben körülbelül ötven évvel idősebbnek éreztem magam. Ez a szín és finis.. na ne. Nekem túl nénikés. Ráadásul kissé metálos beütése van és iszonyúan csíkozott, nem lehetett szépen felkenni. Kettő rétegben vittem fel, így teljesen fedett. Az állaga sűrű,  a három darab közül ennek a legsűrűbb. Önmagában nem fogom használni sajnos, viszont nyomdázásra tökéletes lesz, ugyanis éppen arany lakk után ácsingóztam. Jelentem, működik is, nyomdaképes a lakk: Petla és Born Pretty Store lemezekkel teszteltem első körben. 






Moyra Gel Look No. 941 Gigi
Gigi egy sötét pirosas-pinkes árnyalat, kék fénnyel. Kellemes, hűvös darab, az állaga pont megfelelő volt, én kettő réteget használtam. Ha titeket nem zavar, hogy picikét átlátszik a körömvég, egy rétegben is jó szolgálatot tehet. Őt már sokkal inkább a magaménak érzem mint a Deborah-t. Az ősz és a tél folyamán biztosan többször elő fog kerülni, ugyanis még mindig - nem meglepően - a pink és piros lakkok a kedvenceim.






Moyra Gel Look No. 940 Audrey
Fogadni mernék, hogy az ősz és a kollekció sztárja az Audrey lesz. Annyira különleges és egyedi árnyalat, azonnal belopta magát a szívembe - és tesóméba is. ^^ Ha ránézek, a csípős novemberi esték és a ropogó avar jut eszembe róla. A pontos színe nehezen határolható körbe, és a fényviszonyoknak hála változik is. Hol feketés, sötétbarnás, bordós, lilás, apró csillámokkal megtömve. Egyszerűen képtelen vagyok az árnyalatát meghatározni, így segítsetek nekem, hogy milyen színű és ugrik be elsőként róla. Egy rétegben nagyon halvány, de kettő rétegben tökéletesen fed, és az állaga is jó, nagyon könnyen lehet felkenni. Szerintem szavazzuk meg az idei ősz egyik legszebbjének. 





Nektek melyik tetszik a legjobban? Kíváncsi vagyok, hogy Ti mit gondoltok ezekről az árnyalatokról!

A termékeket a Moyra bocsájtotta a rendelkezésemre.

24 megjegyzés:

  1. Deborah és az Audrey fogott meg igazán, szépek :)

    VálaszTörlés
  2. Gigi és Audrey valami gyönyörű, főleg az utóbbi :) Nekem a Céleste van meg, de van még jó pár árnyalat, amit elfogadnék Moyráéktól :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Celeste is nagyon szép, én is jövő héten megyek még egy kicsit frissíteni a Moyra-készletet őszi színekkel :)

      Törlés
  3. Audreyt természetesen megveszem, mióta hallottam a kollekcióról, azóta vadászom, de nálunk még nem kapható.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A héten kezdték el őket kipakolni mindenhol, úgyhogy reméljük, hogy a jövő héten már elérhető lesz. :) Igen, Neked testhezálló lakkocska lesz, és méghozzá milyen különleges árnyalat! :) Bárcsak valamelyik gyártó készítene valamilyen szépséges Lora fantázianevű lakkot is :D

      Törlés
  4. Audrey és köszi a posztot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyon szép az Audrey, én is csak nézegetem egész nap :D :) Ugyan ^^

      Törlés
  5. Csütörtökön vettem megaz Avrilt, az üvegben nagyon tetszett, de most így a képen annyira nem jön be. :/ Remélem pozitívan csalódok majd amikor felkenem. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Avril a sötétebb, úgyhogy biztos nem ilyen lesz felkenve. Viszont megnézném, hogy ő milyen :))

      Törlés
  6. Az Audrey bejön! Az arannyal készítesz majd nyomdás bejegyzést?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, készítek vele, ugyanis nekem is most annyira izgatja egy arany-nyomdás mani a fantáziám. :D Csak nehéz a mintát kiválasztani - túl sok van.. :D

      Törlés
  7. Az Audrey gyönyörű! :)
    Énis nagyon örülnék egy nyomdás bejegyzésnek az arany lakkal! A képek alapján esélyes, hogy a kedvenc arany nyomdalakkom (Essence Twilight A piece of forever) utódja legyen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úúú tényleg az essence! Bele szerettem volna írni a bejegyzésbe, hogy hasonlít egy arany lakkra, de nem jutott eszembe, hogy melyik volt ilyen sárgás, így már tényleg rémlik :) Az Audrey szerintem is nagyon szép.

      Törlés
  8. Csodálatos mind a három szín! Igazi őszi darabok:)) x
    Bianka

    VálaszTörlés
  9. Nekem a silk nude vonal jobban bejött, ezek a lakkok abszolút nem tetszetősek :(

    VálaszTörlés
  10. Az Audrey-t és az Avrilt tegnap vettem meg, nagyon tetszik :)
    Még szeretnék venni a Gel Look kollekcióból, jó minőségű lakkok, szép színekben.

    VálaszTörlés
  11. Imádom a Moyra gél lakkjait, az Audrey tényleg nagyon őszies. :)

    VálaszTörlés
  12. De jó, ez a bejegyzés nekem nagyon hasznos volt, mert promó képek alapján pont ez a három árnyalat fogott meg, viszont élőben persze soha semmi nem ugyanolyan.. A deborah-t már ki is zárom, mert nem igazán tetszik, a Gigi a promóképen határozottan lilás, itt pedig rózsaszín :/ Az Audrey viszont tetszik.

    VálaszTörlés
  13. úgy látom bevásároltál Moyra téren. :)

    VálaszTörlés
  14. Eddig azt hittem, hogy az Audrey nem az én színem azok alapján, amilyen képeken más blogon láttam. De ha ilyen, mint a képeiden, akkor SZERELEM és kell nekem! Most már kénytelen leszek megnézni élőben! :)

    VálaszTörlés