2014. július 16., szerda

Moyra Sea Salt | 881 Pearl Drop


Sokáig úgy voltam a Moyra Sea Salt kollekciójával, hogy nagyon nem tetszik. Valahogy az egész koncepciót furcsának találtam.. színes lakkokban fehér glitterek úsznak? Erről pont nem jutott a tenger és a nyár az eszembe - főleg a sötétebb színekről. Elkezdtek megjelenni a swatch-ok is, továbbra sem tetszett, míg végül Bia egyik bejegyzésében a Pearl Drop árnyalatról nézegettem a képeket, és menthetetlenül beleszerettem. A bloggertalink keretén belül pedig be is szereztem.

A képeken három rétegben láthatjátok a körmeimen. Kettőben még túl áttetsző volt, háromnál viszont már tűrhetően elfedte a körömvégeket is. Tartósságát tekintve jó, de sejtettem, hogy a ragaszkodóbb lakkok csoportjába fog tartozni a glitterek miatt. Négy nap után lemostam, mert valami bonyolultabbra vágytam. A lemosással megszenvedtem, a sok glitter nehézkesen jött le, és még egy hét múlva is a legváratlanabb helyeken bukkantak fel a pici fehér pöttyöcskék. Tanulság: alkalmazzátok a fóliás eltávolítási módszert.


Igazából nem tudom még most sem eldönteni, hogy hova soroljam ezt a lakkot: a tulajdonságai jók, viszont én magam nem tudok egyértelműen állást foglalni, hogy imádom-e ezt a sós hatást vagy sem. Egyik nap iszonyúan tetszik, a másik nap meg már alig vártam, hogy lemossam. Végül képeken visszanézve egyre inkább tetszett, mert a körmöm fehér, de mégsem az a klasszikus hibajavítós, tömör krémfinis.. 



Nektek hogy tetszik? Ti beleszerettetek a Sea Salt kollekcióba?

8 megjegyzés:

  1. Van néhány ilyen köröm, ami tetszik, de máson :D Sajnos moyra lakkokat felénk nem igazán kapni (vagy csak nem fedeztem még fel?!) :(

    http://beautyfromregi.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hol laksz? :) Miskolcon szerencsére több fodrászkellékesben is fellelhető, és nagyon kedvező áron. Lehet a webshopjukból is rendelni egyébként. :)

      Törlés
  2. Nekem is meg van ez a lakk és csodaszép! Én nekem 3 nap után már unalmassá vált, bár legtöbbször a kihívások miatt 2 nap után lemosok minden lakkot. Neked viszont jól áll ez a fehér szín.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Neked is tuti jól áll! Én is meguntam, de díszítve meg már túl soknak éreztem volna.

      Törlés
  3. Én is hasonlóan vagyok vele, mint te. Hol tetszik magamon, hol nem. Régóta be szerettem volna szerezni pár lakkot ebből a kollekcióból, mert a képeken nagyon tetszett, de rajtam már nem jött be annyira:/ :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem képeken sem tetszett, utána a fehérbe beleszerettem. Most már egészen megbékéltem másokon is a halvány rózsaszín és lila színekkel, a sötétebbek továbbra sem tetszenek. :) Mondjuk nem is baj, hogy mindegyik kollekció nem annyira "rajongós", mert így legalább nem sír a pénztárcám.

      Törlés
  4. Alig várom, hogy végre beszerezhessem, szerintem gyönyörű :33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Én még mindig a hol tetszik-hol nem hullámvölgyben járok. :)

      Törlés