2013. december 23., hétfő

Recept | Mézeskalács-likőr



A mai bejegyzés egy kis kitekintő lesz, nem körmös témájú. Évente egyszer hozok receptet a blogra, de ez annyira szuper, hogy mindenképpen meg szerettem volna osztani veletek! Ha kíváncsiak vagytok rá, hogyan lehet gyorsan és egyszerűen, kevés hozzávalóból iszonyú finom karácsonyi likőrt készíteni, kattintsatok!

Még tavaly találtuk a koliban a receptjét barátnőmmel-szobatársammal, aztán feledésbe is merült, amíg ő pár napja eszembe nem juttatta. Annyira belelkesültem, hogy én is elkészítettem. Csupán négy hozzávaló szükséges hozzá, a végeredmény pedig önmagáért beszél..


Hozzávalók:
♥ 300 g Nutella vagy nugát
♥ 1,5 - 2 dl fehér rum
♥ 4 dl kávétejszín
♥ 2 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék

Legelőször gőz fölött felolvasztottam a nugátot, levettem a tűzről. Hozzáadtam a mézeskalács fűszerkeveréket és a tejszín. Folyamatosan kevergettem, végül a rumot is hozzáöntöttem. Ezután teljesen simára kikevertem, egy szép üvegbe töltöttem, és irány a hűtő! 24 óra múlva pedig fogyasztható. Ha ma elkészítitek, holnap estére már a karácsonyi vacsi mellé kínálható. :) Ebből a mennyiségből körülbelül 6-7 dl likőr lesz. Felbontás előtt mindig jól rázzátok össze. Tehettek hozzá több fűszert, de nekem így pont eléggé karakteres az íze. 

Tippek:
♥ A nugátot helyettesíthetitek Nutellával, vagy a Nutella olcsóbb változataival. Én fele nugát - fele Nutella arányban készítettem, úgy is nagyon jó lett. 
♥ A fehér rum helyett használhattok whiskey-t, vodkát vagy konyakot. 
♥ A tejszínnél pedig sűrített tejet kevertem össze kávétejszínnel, szintén körülbelül fele-fele arányban.


Ezzel a recepttel szeretnék nagyon Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánni Nektek, kedves olvasóim!  ♥ Feltétlenül írjátok meg, ha kipróbáltátok. 

4 megjegyzés: