2013. augusztus 6., kedd

Új szerzemények



Ezek a szépségek még június-júliusban gyűltek össze. Van köztük kapott, rendelt, vásárolt is. Igyekszem visszafogni magam és a nyáron keveset költeni, minél kevesebb körömlakkot vásárolni, hiszen ősztől remélhetőleg válogathatok majd a szebbnél szebb lakkocskák között. Ha részletesen érdekelnek az újdonságaim, kattints.

A termékek között vannak olyan darabok is, amelyeket már teszteltem, ezeknél linkelek is, hogy könnyedén át tudjatok kattintani. Továbbá a rendelt dolgoknál a nevükre kattintva eljuthattok a beszerzési helyhez. 

volt, ami nem fért be a dobozba :)

Körömmargarétára már éppen annyira szükségem volt, mint egy körmös ecsetkészletre. Az ecsetkészlet külön nagyon cuki, hiszen rózsaszín. A körömmargarétából ez egy 10 darabos pakk, és őszintén bevallom azért választottam az átlátszó verziót - nem pedig a fehéret -, mert épp olcsóbb volt. 
Mindkettőt Ebay-ről rendeltem.

Sokáig keresgéltem az essence körömnyomda lemezét, amelyen ezek a cuki minták vannak, nagyon jól kihasználható és olcsó kis lemez. A Born Pretty Store-on pedig rengeteg mintázó lemez szokott 1-2 dolláros akcióban lenni, ezt is így fogtam ki, csak úgy mint a párizsi hangulatú matricákat.  A virágos matricát pedig  a BPS-től kaptam.
Az Avon-os pontozó-ecset duót egy barátnőmtől kaptam ajándékba, és nagyon-nagyon örültem neki, hiszen szuper ez a kis duó így együtt, utazáshoz ideális. 



BPS mintalemez közelebbről

essence mintalemez közelebbről

A nyakláncot a Takko-ban vettem akciósan 3 euróért, már régóta szerettem volna hosszabb ezüst vagy arany színű nyakláncot, kezdek ismét beléjük szeretni, és csupán egy hosszabb darabom van.
A NYC újdonságait tesztelésre kaptam, nagyon örültem, hiszen a rúzsceruzájukat egyébként is ki szerettem volna próbálni. Teszt érkezik róluk holnap reggel! :)

NYC Sparkle Eye Dust - 886 Aquamarine Sparkle
NYC Sweet Splash Gloss Stick - 482 Pink Spark & 483 Revived Berry


Végül, de nem utolsósorban következzen a "fő fogás", a lakkok. Ezek között is van, amelyet ajándékba kaptam. Továbbá van egy dolog, amely mellett nem tudok szó nélkül elmenni: az első alkalom, hogy a Manhattan körömlakkjai NEVET kaptak! 

Balról-jobbra, fentről lefelé

NYC In a Minute 022 Jade | jáde
Manhattan Yeah & Yang 070 Laque Lotus | sötét pink
GN Feather körömlakk #7 | tollas fedőlakk
Lovely Classic Nr 25 | fehér
essence colour&go 105 party princess | csillámos pink
KR Yogurt Polish #16 | joghurtos világos rózsaszín
OPI Red Lights Ahead..Where? | piros



+ a BPS-től egy Iphone tokot is kaptam, bár sajnos nincsen Iphone-om a tok nagyon cuki ezzel a sok kis minionnal. :)

Ti miket szereztetek be júliusban? Szeretnétek valamelyikről tesztet?

11 megjegyzés:

  1. Szupi szerzemények! =) A lakkok a kedvenceim. :D Azzal az essenccel már régóta szemezek. =) A tollas lakkra kíváncsi leszek. =)
    Az ecsetkészlet nekem is megvan és nagyon szretem. =)

    VálaszTörlés
  2. Szuper lakkok :) Én most inkább ruhákat vettem a hónapban, de azért egy-két lakk és rúzs is becsúszott :D

    VálaszTörlés
  3. minionos tok : ))) nagyon cukker. de a kedvencem az a strandpapucs körömnyomdaminta : )

    VálaszTörlés
  4. Húú szuper dolgok! tetszenek mind! a körmös dolgok is és a minion tok meg gyönyörű! *-*

    VálaszTörlés
  5. Az essence paletta nagyon tetszik, jó kis minták vannak rajta. Nekem is megvan az avon kétvégűje, de csak a pontozóját használom, mert sajna az ecset része túl kemény. A lakkok gyönyörűek, az opi-t es a nyc-t is várom . :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jól néz ki az essence mintalemez, na meg a lakkok.. csodás színek, az OPI-t meg kell néznem élőben.. :)

    VálaszTörlés
  7. A madárkás minta nagyon bejövős *-*

    VálaszTörlés
  8. Használd egészséggel a pontozós és az ecsetet :3 puszcsiiiii :DDDDDDDDDDDDD

    VálaszTörlés
  9. De cuki a fecskés minta a lemezen! :)

    VálaszTörlés