2013. július 30., kedd

Yogurt Nail Polish Color #16 - teszt



Még júniusban adtam le egy rendelést a Born Pretty Store oldalán, ez a lakk is a kosaramba került. Nagyon megtetszett a kollekció, kicsit az indie lakkokra emlékeztetett a sok-sok különféle csillámmal, végül ezt a halvány rózsaszínes kék glitteres csodát választottam INNEN

Sajnos az elején lelövöm a poént, hogy kissé csalódott vagyok, ugyanis a képen alapból egy Cosmiss márkájú lakk szerepelt, én viszont egy teljesen más milyet kaptam. Ugyanakkor a feltüntetett 10 ml helyett ez a lakk 16 ml-es, óriási kiszerelés, egy életre elég. A szín sem tűnt annyira haloványnak már élőben. Még ez lett volna a kisebbik baj, de maga a körömlakk felapplikálása és fedőképesség hagy némi kívánnivalót maga után. A képeken 3 rétegben láthatjátok, és az utolsó gyönyörűen látszik, hogy még így is mennyire egyenetlen. Akárhogyan ügyeskedtem, lehetetlen volt szépen dolgozni vele. Nagyon krémes állagú. 
A csillámokkal semmi baj nincsen, az ecset rengeteget vesz fel belőle, nem kell külön halászni és igazgatni őket. Ebben a verzióban nagyobb lilás csillámok is vannak, ami annyira nem jön be, és az apró ezüstök kevésbé dominálnak, mint a termékadatlapon talált swatchokon.  Így egyelőre eléggé csalódott vagyok ezzel a lakkal kapcsolatban, talán túl nagy reményeket fűztem hozzá. Főleg az lepett meg, hogy végül is egy másik terméket kaptam, de láttam, hogy másik is ezt a KR verziót kapták már kézhez.  Mindenesetre adok egy második esélyt a dolognak, plusz megdobom fedőlakkal is, hátha jobb lesz a végeredmény.



 Termékadatlap: ITT


A BPS teljes kínálatából 10% kedvezményhez juthattok a "GKL91" kód használatával. Nektek van ilyen lakkotok? Szeretitek a BPS-t?

7 megjegyzés:

  1. Kár érte. :S Pedig az üvegben annyira jól néz ki! :S

    VálaszTörlés
  2. Amint megláttam az üveget beleszerettem..... De miután végigolvastam, letettem róla :(

    VálaszTörlés
  3. Nagyon csúnya a körmödön :/ A színe tetszik, viszont látszik,hogy mennyire rossz lehet vele dolgozni

    VálaszTörlés
  4. az tényleg látszik, hogy nehéz lehet vele dolgozni, viszont istenien néz ki, főleg ezzel a fedőlakkal...

    www.laurenkoromlakkgyujtemenye.blogspot.com

    VálaszTörlés
  5. Kár érte, pedig nem lenne olyan rossz. Megnéztem a többi lakkot is azok nekem nem tetszenek, ez volt a legjobb választás. Azt láttam, hogy konkrét márkát nem írt, de azt írta, hogy 100% brand new, valószínű írnék neki egy levelet, hogy ez így megtévesztő.

    VálaszTörlés
  6. tudooom lányok, én is úgy sajnálom. de nem adom fel, megpróbálom fedőlakként vagy más alaplakkal, hátha. :)

    VálaszTörlés