2013. április 28., vasárnap

nail club - 3in1 challenge


Annyira  megtetszett a kis csapatunknak Elíz körmös kihívás - a részleteket itt olvashatjátok el -, hogy úgy döntöttünk, egy Nail Club keretében készítjük el, hiszen mindenki részt szeretett volna venni benne, így a vendégünk is természetesen Elíz lett. A húzás előtt izgultam, hogy minden teljesen a véletlenre legyen bízva nem én  húztam - már az üvegről, tapintás alapján felismerem őket úgyis -, hanem anyát kértem meg. A félelmem nem volt alaptalan... 
ugyanis ezt a három lakkot sikerült kihúzni. Végig azon imádkoztam, hogy a színek nagyjából passzoljanak egymáshoz, és lehetőleg ne fedőlakkok legyenek mind, de azért csak befigyelt a két csillámos lakk. Már készült régebben ilyen mintázatú körmöcském, egyszerű és mutatós.
Amikor elkezdtem lakkozni, még bosszúsabb lettem, ugyanis a Lora lakkom iszonyatmód besűrűsödött és az ecsete pedig behullámosodott (!). Egyszerűen képtelenség volt egyenletesen felvinni vele a lakkot, és nagy dundi, vastag réteget képzett a körmeimen. A körömágyamhoz felvittem a make it goldenből egy keveset, végül kettő rétegben fixáltam a Maybelline régi Colorama Sugar Crystals körömlakkjával.
Nagyon jópofa ez a kihívás, ahhoz képest amennyit szenvedtem vele, és tervezek egy második kör húzást is, hátha akkor nagyobb szerencsém lesz a kihúzottakkal. 

tadaaa a 3 húzott lakkocska



A többiek és az ötletgazda, Elíz munkái:


10 megjegyzés:

  1. Haha, nem is lett vészes, tudtam én! :D Már várom a következő kört!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hú de az a Lora lakk, kegyetlen állagú lett.. :D és egy jól bevált manihoz nyúltam, ettől viccesebb csak az lett volna, hogyha a rózsaszín helyett is csillámosat húzok ^^

      Törlés
  2. Nagyon szép színe van ennek a lora lakknak. :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is gázos az összes Lora lakkom, kb 3 évesek és mind nyúlik. :S

    VálaszTörlés
  4. Ahhoz képest, hogy a Lora lakkod próbált kitolni veled, szerintem nagyon jó lett, ezek a színek együtt szuperek! Egyébként igen, másodikra tuti jobbat húzol, nálem legalábbis bejött! :D

    VálaszTörlés
  5. Szerintem tök jó színeket sikerült húznod, ez a pinkes barack az arannyal nagyon szuper. :)

    VálaszTörlés
  6. nagyon szeretem az ilyen manikat, ez is nagyon tetszik. :))

    VálaszTörlés
  7. Such an elegant and beautiful manicure!

    My nail polish blog nails-and-more.blogspot.com

    VálaszTörlés