2012. március 31., szombat

galaxy nails

Ellenállhatatlan vágyat éreztem a galaktikus körmök készítésére, a tovább után megtekinthetitek több képben, nagyobb felbontásban is.

Bár magamon soha nem tudnám elképzelni ezt a fajta manikűrt, ugyanis megmagyarázhatatlan okokból egész életemben utáltam a világűrt, minden ezzel kapcsolatos filmet, könyvet, sorozatot, az ufókat. Nem tudom miért, egyszerűen nem érdekel és taszít az egész. 

Viszont az első pillanattól fogva tudtam, hogy tesóm tökéletes alany lesz hozzá. Így türelmesen várta, hogy befejezzem a pacsmagolást. Nem mondom, hogy száz százalékosan elégedett vagyok, kevés sötétkék és fekete felületet hagytam, és így néha már inkább a földfelszín jutott eszembe róla, de azért elsőre egészen jól sikerült.
Csupán színes lakkokra, pontozóra és mosogatószivacsra van hozzá szükség.  Természetesen más árnyalatokkal is elkészíthető, én gondolkozom egy bordós-lilás változatban is.




a fényképezőm élénk módja olyan szépen kihozta a színeit :)

a munkaasztal

felhasznált lakkok

Nektek hogy tetszenek a galaktikus körmök, viselnétek ilyet szívesen?
galaxy nails, galaktikus körmök, galaktikus köröm, világűr, csillagos köröm

10 megjegyzés:

  1. Szerintem jó lett, ügyes vagy. Annyi lánynál láttam már, ha végre egyszer majd megerősödnek a körmeim és megnőnek, biztosan én is szivacsolok végre egy picit, rettentően vonz már. :)

    VálaszTörlés
  2. Tetszik és én is tervezem :-):-) neked baromi jó lett ;-)

    VálaszTörlés
  3. nekem nagyon tetszik, de nincs hozzá türelmem... plusz én magamnak inkább kékes-lilás-rózsaszínre csinálnám inkább

    VálaszTörlés
  4. nagyon jó lett, bár tuti nem sikerülne nekem először:D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett!
    Végre valaki, aki nem szereti az ilyen világűrös cuccokat. Én se szeretem. :D De nekem ezek a körmök tetszenek, és el is tudnám képzelni magamon, csak megcsinálni nem. Múltkor megpróbáltam, és mindenre hasonlított csak galaxisra nem. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaj végre egy sorstárs. már mindenki hülyének néz miatta. :D

      Törlés
  6. köszönöm szépen, nagyon aranyosak vagytok! :) pedig nem olyan időigényes, tesóm szerint is hamar , idézem "egy antigoné tétel alatt" megvoltunk. :))

    ha bárki próbálkozna, mutizzátok meg az eredményt!

    VálaszTörlés
  7. Én is szeretnéééék ilyet :) Egyszer próbáltam készíteni, de nagyon gáz lett :S

    VálaszTörlés