2011. november 6., vasárnap

notw + csillámos körömlakk eltávolítása

A bejegyzésben megmutatom, hogy milyen körmöm volt a héten, valamint rövid ismertetőt olvashattok arról, hogy hogyan jártam a fóliás - csillámos lakk eltávolítás módszerrel. Katt a továbbra!


Nem volt kedvem semmilyen őszies színhez, de szerettem volna egy picit feltűnőbbet, így jöhetett a csillám töménytelen mennyiségben. Tudom, hogy sokan nem szeretik a csillámokat, meg gyerekesnek tartják, én imádom! Nagyon szépek. Az elképzelésem persze jobb volt, mint maga a kivitelezés: legyen egy halvány apró csillámos alap, a végén nagyon durván csillogó, nagyobb darabokkal.

Rengeteg réteg épült a körmömre. Először a szokásos fedőlakk, majd a vattacukor-szín kettő rétegben. Ezt követte az apró csillámos réteg. Végül a körömvégekre 3 réteg a julia-ból. Igen, ez így leírva őrjítően soknak tűnik, többen meg is jegyezték, hogy műkörmöm lett-e, olyan vastag volt a körömvégem - a julia kicsit zselés állagú, így ez is rátett még egy lapáttal.

A képeken sajnos még csak két réteg volt a julia-ból, a végeredményről pedig nem készült már fotó. Egyébként tipikusan az a manikűr lett, ami képeken sehogysem mutat, élőben viszont jó, mert csilli-villi.

a kezem viszont borzasztó állapotban van, ne haragudjatok. :(

 ♥ felhasznált lakkok: ♥ essence french glam - 02 rose glam ♥ essence colour&go - 05 sweet as candy ♥ essence glitter nail hardener ♥ essence nail art twins glitter topper - 02 julia ♥


 

Miután kiélveztem minden percét a csecse körmeimnek, jöhetett a szörnyeteg: az eltávolítása. A fóliás módszerrel Timinél találkoztam. Szükségünk lesz rá a vattakorongon és körömlakk-lemosón kívül alufóliára még, és egy ollóra.

A következőképpen csináltam:
- legelső lépésben felvágtam a korongokat és az alufóliát ( a képen is láthatjátok, hogy körülbelül mekkora darabkákra)
- egyesével haladtam az ujjaimon végig, a korongra bőven tettem lemostó, rányomtam, majd körbetekertem az alufóliával, minél szorosabban.
- először a bal, majd a jobb kezemet csináltam meg. Szerintem elég nehéz egyszerre a kettőt, mivel ha már az egyik kezedet "becsomagoltad", a másikat nem igazán tudod vele.
- a legfontosabb a várakozási idő: 10-15 perc. Én az első körömnél olyan egy-két percet vártam csak, és rendkívül csalódott voltam, amikor alig oldott le valamit.

Az eredményt a legalsó képen láthatjátok. Nem tökéletes, nem tünteti el száz százalékosan a lakkot a körmünkről, de ennyi rétegnél nem is vártam el tőle. Az elején bénáztam vele, a végére viszont már rájöttem a turpisságra. A tipp: mikor kicsomagoljátok a körmötöket az alufóliából, a vattakorongot nyomjuk rá erőteljesen a körmünkre és lentről felfelé - a körömvég felé- toljuk fel a korongot. Még egy-két dörzsizés, és már egy szem csillám sem marad. Tény, hogy időben nem gyorsabb az eltávolítás, viszont ez a módszer sokkal nyugisabb, és nem használunk el rengeteg korongot sem.



2 megjegyzés: